2013

Dr Hummel Zoltán

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Egészség, blog, mikrorostos, immunrendszer, bélflóra helyre állíáts, méregtelenítés, mikrorostos gél, prim protein, béltisztítás

Ki dönti el, hogy csodaszer vagy csak egy lufi a klórdioxid?

 Azokat az egysejtűeket melyeknek a sejtmembránjába több olyan transzmembrán-fehérje épült be, mely SH csoportokat tartalmaz, azokat nagyobb hatékonysággal pusztítja el. Elsősorban az SH csoportok oxidálásával öl. Tehát a hatása elég specifikus, ez nagyon hasonlatos az antibiotikumok hatásával. Eredetileg arra gondoltam, hogy szabadgyökeivel roncsol, hasonlóan, mint a klór vagy a Hipó teszi.

Mi a különbség a sima oxidáció és az oxidatív szabadgyökök hatása között?

A sima oxidációs reakcióknál egy elektron cserél helyet, például a hidrogéntől „elveszi „az elektronját az oxigén, mert az oxigén jobban vonzza az elektront, mint a hidrogén. Például ezért keletkezik víz a hidrogénből és az oxigénből.

Az oxidációs szabadgyökök roncsolva oxidálnak. Itt láncreakciók lépnek fel további szabadgyökök keletkezése mellett. A hatása nagyon hasonlít a radioaktív sugárzások hatásához, ahol a radioaktív elem haladásának útja mentén a szövetben roncsolási „csíkot” hagy, és ionizációk sora keletkezik.

Tehát maradjunk annyiban, hogy ezután a klórdioxid molekulát úgy kezelem, mint egy antibiotikumot.

Akkor most már van még egy oka annak, hogy elővettem a klórdioxid témáját, ami specifikusan támadja az egyes egysejtű kórokozat. Az ok pedig az, hogy kimerülőben van a gyógyszergyárak potenciálja, abban a tekintetben, hogy újabb és újabb hatékony antibiotikumokat állítsanak elő. Az eddig kifejlesztett antibiotikumokra ugyanis egyre több kórokozó válik ellenállóvá. Egyre több súlyos fertőzés jelenik meg, amit nem tudunk a hagyományos antibiotikumokkal kezelni. Az orvosoknak nincs hatékony eszköz a kezükben és kénytelenek tehetetlenül nézni, ahogy elvesztik a betegeiket. Az utolsó pillanatokat éljük!

A klórdioxidot sikerrel alkalmazták a malária legyőzésében. Mindegyik kórokozó máshogy reagál az oxidációra, vagyis az elektronelvonásra. Egyik előző cikkemben: „Miért van annyi rák” címmel (a könyvemben a 26. oldalon található) írtam a bioelektronokról. Idéztem Louis-Claude Vincent munkásságát. Be is mutattam egy tőle származó ábrát, amely nagyon jól mutatja két tengely mentén, hogy mi a „kedvenc” protonaktivitás (pH) illetve „kedvenc” elektronaktivitás (rH2), ahol a vérünk és a különböző kórokozó egysejtűek szívesen tartózkodnak.  Például, ha oxidációval az egysejtű kedvenc környezetét megváltoztatjuk, akkor a megváltoztatott körülmények között nem szaporodik úgy, mint előtte. De redukcióval is megváltoztathatjuk a környezetet, úgy is eredményt érhetünk el. Ugyanígy a Vincent-féle ábra másik tengelyén is változtathatjuk a környezetet, vagyis lúgosítunk vagy savasítunk. Így indirekt hatásokkal csökkenthetjük a fertőzés kimenetelét. De ezekkel a módszerrel nem öljük meg direkt a kórokozót, csak kellemetlenné tesszük a számukra a környezetet. A klórdioxid, mint antibiotikum direkt hatással öli meg például a malária kórokozóját.

Felvethető a kérdés, hogy az emberi vér is nagyon szűk határok közt mutat ideális elektron- illetve protonaktivitást, nem sínyli meg a szervezetünk, ha a kórokozókkal folytatott harc közben a vérünk kimozdul az ideális körülményekből? Az előző cikkemben említettem, hogy az élő rendszerek úgynevezett sok összetevős rendszerek. Minél nagyobb az összetettségük, annál jobb az adaptációs, vagyis alkalmazkodó képességük. A többsejtűek jobban alkalmazkodnak a változásokhoz, mint az egysejtűek. Az emberi alkalmazkodás a legjobb. Viszont az alkalmazkodó képesség sem végtelen. Ha sokáig kezelnénk magunkat oxidáló fertőtlenítő szerrel, hogy megszabaduljunk a kórokozóktól, akkor más betegség érne el. Ezt vette észre Vincent professzor is, ahol klórozták a vizet (oxidálták), és már régebb óta itták az emberek a klóros vizet, ott a fertőzések megszűntek ugyan, de súlyosabb betegségek, például a rák, egy idő után elszaporodtak.

Volt olyan olvasóm, aki büszkén dicsekedett azzal, hogy mióta naponta fogyaszt klórdioxidot, azóta „kutyabaja”. Nem, ezt nem ajánlom! Ha valaki használni akarja valami bajára a klórdioxidot, csak kúraszerűen, korlátozott ideig tegye!

Vizsgálataim azt mutatták, hogy sok barátságos mikrobának sem kedvez a klórdioxid. Ezért, ha valaki használná kúraszerűen a klórdioxidot, utána regenerálja a bélflóráját. A tapasztalatok azt mutatják, hogy erre a célra Mikrorostos Gél a legjobb megoldás.

Többen azt állítják, hogy mellrákos betegek kezelésénél is hatékonynak találták a klórdioxidot. Nosza, akkor az orvosok miért tétováznak, miért nem vetik be ezt a „csodafegyvert”?

Elemezhető az a kérdés is elméletileg, hogy milyen hatása lehet az oxidálószernek a rákra? Talán a rákos sejteket körülölelő Candida gombáknak árt az oxidálás? A Candida gombák körülzárják, mintegy elszeparálják a rákos sejteket, így azok képtelenek a kommunikációra, a rezonanciára, az egészséges sejtekkel, így a bezártságukban magukra maradnak és oxidáció nélkül csak fermentálnak a gombákkal együtt, majd elburjánozva, reguláció nélkül a vesztükbe rohannak. Lehet, hogy így van, lehet, hogy máshogy, az orvostudomány nem elméleti tudomány, hanem gyakorlati. Pontosan ki kell vizsgálni, hogy mi, mikor, mennyi, és hogyan hat egyes betegségekre.

Miért mondom ezt? Mert csapdahelyzet alakulhat ki a klórdioxid esetében. Ahhoz, hogy klinikailag kivizsgáljuk, hogy milyen adagolás szükséges egyes betegség esetében, vagy akár fertőzés esetén milyen fertőzésnél használjuk, milyen dózisban, mint antibiotikumot. Ezek mind több éves alapos kivizsgálásokat igényelnek. Lehet, hogy kiváló hatóanyag klórdioxid, de ezt alaposan ki kellene vizsgálni! Az ilyen és hasonló vizsgálatok, ha csak minimum árakkal számolok is, több mint 100 milliárd forint. Ki áldoz fel ekkora összeget? Talán valamelyik gyógyszergyár? Bolond lenne! Olyan anyagot, melyet vödörszámra lehet vásárolni a háztartási boltokban, mint fertőtlenítőt? Hogyan kapná vissza a befektetett összeget, ha kiderülne, hogy jó? Az emberek nem a patikába mennének, hanem a háztartási boltba fillérekért megvásárolnák. Talán az állam, az adófizetők pénzén? Ha egy kormánypárt felvállalná ezt az összeget és kiderülne a vizsgálatok végén, hogy nem jó megoldás a fertőtlenítőt gyógyszerként használni, mert nem hatékony? Azt hiszem, annak a pártnak a politikai népszerűsége néhány évre visszaesne. Hát akkor ki fogja a kérdést eldönteni? Talán egy magánalapítvány? A korrupciók melegágyába ki merné betenni a megtakarított pénzét? Talán, ha valamilyen komoly pénzügyi szervezet vállalná, hogy pénzügyileg felügyeli az alapítvány pénzét, akkor még jómagam is áldoznék a közjó oltárán erre a célra.

Van valaki, aki ennek a szervezését felvállalná? Jelentkezzen!