2013

Dr Hummel Zoltán

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Egészség, blog, mikrorostos, immunrendszer, bélflóra helyre állíáts, méregtelenítés, mikrorostos gél, prim protein, béltisztítás

Nagy felfedezést tettem a bicikliedzésekkel: meg tanultam helyesen levegőt venni!

Majd megpróbáltam minden héten egyre jobb időeredményt elérni. Már 63 percnél jártam, egyre erősebbnek éreztem magam. De volt egy mellékhatása a javuló eredményeknek.  Nyugalmi helyzetben sokat sóhajtoztam, gyakran légszomj gyötört, néha szédültem, valahogy nem volt jó a közérzetem, mintha állandó oxigénhiányos állapotban lettem volna. Nyugtalanított az állapotom, mert még ilyent nem tapasztaltam magamon. Aztán egy tapasztalt sportoló elmondta nekem, hogy biztosan rosszul veszem a levegőt. Bár azt is megtudtam, hogy nemcsak amatőrökre jellemző ez a hiba, hanem manapság egyre több élsportoló is bele esik abba a hibába, hogy nem az orrán, hanem a száján veszi a levegőt. Mit gondolsz, miért hal meg annyi kiváló sportoló mostanában hirtelen szívhalálban? Mert nem kap elég vért a szívizmuk!

Megfogadtam a tanácsát, csak az orromon vettem ezután a levegőt, és elkezdtem tanulmányozni az élettanát a helyes levegővételnek.

Mi köze van a szájon át történő légzésnek a hirtelen szívhalálhoz?

Milyen plusz, kedvező élettani hatása van az orron át vett levegőnek? Ha az orron át áramlik a levegő, akkor vékony hajszálerek szövedékén halad át a levegő. Közben felmelegszik és a nyitott hajszálerekre jellemző értágító nitrogénoxid (NO) is felszabadul.  A levegő közben felmelegszik, míg az orrunkon áthalad és a véráramba pedig értágító nitrogénoxid kerül. Ha a szánkun át vesszük a levegőt, akkor a tüdőnkbe hideg levegő kerül, a véráramba pedig nem jut értágító. Mi a hátránya ennek? A hideg levegőben nincs kevesebb oxigén, mint a melegben! Ez igaz, de megoldási kulcsot az oxigénszállító hemoglobinban kell keresni. Egyrészt, az értágító nitrogénoxid hiányában nem tágulnak ki a tüdőhólyagocskák kapillárisai sem olyan mértékben, ezért kevesebb hemoglobin kerül az oxigén- széndioxid gázcserét végző hólyagocskákba. Másrészt a hemoglobin oxigénfelvevő képessége is rosszabb a hideg levegőből, mint a melegből.

A vérünkben található oxigénszállító hemoglobin tulajdonságait érdemes tovább vizsgálni. Ha valahol oxigénhiányos szövetekbe kerül az áramló hemoglobin, akkor ott leadja azt. Ha ez a környezet savas kémhatású, akkor könnyebben megy végbe az oxigén leadás. De ekkor képes megkötni a savasságot okozó hidrogén iont (H+) és azt tovább szállítani. Tehát a hemoglobin, ahol leadja az oxigént, ott lúgosít is. Hogy a hemoglobin feltöltődjön újabb oxigénnel, ahhoz vissza kell jutnia a tüdőbe. Az oxigén felvevő képessége viszont lúgos környezetben kedvező. Tehát, ha a hólyagocskákban lúgos a kémhatás, akkor könnyebb az oxigénfelvétel. Hogyan érhető el az a helyzet, hogy az oxigénhiányos szövetekben savas legyen a kémhatás, az oxigén dús tüdőben viszont lúgos legyen?

Ahhoz, hogy ez a folyamat szabályozott legyen, ahhoz be kell vonnunk a széndioxidot is. A széndioxidnak és a víznek együtt van egy olyan tulajdonsága, ami ha nem lenne, akkor valószínűleg élet sem létezne. Ha széndioxidot vízben oldunk, szénsav keletkezik. Ez a szódavíz készítése. Ilyenkor a vizes oldat savas kémhatású lesz. Ha viszont csökken a nyomás a szénsav felett, akkor kiválik a gázhalmazállapotú széndioxid gáz buborékok formájában. Mikor a széndioxid gázként elhagyja a vizet, akkor a víz lúgosodik. A metabolizmust végző élő szövetek széndioxidot termelnek, miközben elhasználják az oxigént. Tehát az oxigénhiány mellett a szövet savasodik is, vagyis könnyebben le tudja adni az oda érkező oxigénnel telitett hemoglobin az oxigént a szövetnek, míg a tüdőhólyagocskákban a vérből gázként kiáramló széndioxid lúgosítja a hólyagocskákat. Így könnyíti a vérünkben oldott széndioxid a hemoglobin oxigénfelvételét a tüdőhólyagocskákban, mert a lúgos környezetben könnyebben megvalósul az oxigén felvétele a hemoglobin által.

Az élettani hatása tehát a vérben oldott széndioxidnak az, hogy segíti a hemoglobin munkáját. az oxigén felvételét és leadását. Vagyis minél több széndioxid van oldva a vérünkben, annál jobb az oxigénellátásunk. Jegyezzük meg: nem a vér oxigénszintje szabályozza az oxigéncsere hatékonyságát, hanem a vérben oldott széndioxid.

Ha azt akarjuk, hogy hatékony legyen az oxigéncsere a szervezetünkben, akkor vigyáznunk kell a vérben oldott széndioxid mennyiségére. Hogyan lehet megőrizni minél több széndioxidot? Úgy, hogy minél kevesebbet lehelünk ki! Fogjuk vissza a lélegzetünket? De akkor nem jutunk hozzá az oxigén dús levegőhöz, vagyis elég oxigénhez! A megoldás az, hogy a levegőt csak az orrunkon vesszük, és ha úgy érezzük, hogy már lihegnünk kell, akkor hagyjuk abba az intenzív mozgást, nehogy elkezdjük a lihegést. A sportolók is, mikor úgy érzik, hogy „elfogyott az oxigén”, kinyitják a szájukat és intenzíven lihegnek. Ekkor viszont egyre kevesebb széndioxid marad a vérükben és a hemoglobin hatásfoka drasztikusan lecsökken, közben a nitrogénoxid is csökken a vérben, mivel nem az orr hajszálerein keresztül érkezett a levegő. Az eredmény, az hogy egyre kevesebb oxigénhez jut az izomszövet, ekkor még nincs nagy baj, mert az izomsejtek „átkapcsolnak az oxigénmentes üzemmódra”. Aerob égetésről áttérnek az anaerob fermentációra, és így nyerik ki a nekik szükséges energiát. Ismerjük azt a helyzetet, mikor fokozódik a fermentáció miatt az izmok tejsavtermelése, fokozódik az izmokban a görcshajlam. Az igazán nagy baj csak akkor van, mikor ez a helyzet a szívizmok esetében lép fel. Mikor a szívizmok begörcsölnek, a szív megállhat és megvan a tragédia, mert egy ereje teljében lévő sportolótól kell búcsúznunk.

Van rá megoldás, hogy leszokjunk a levegő utáni kapkodásról. A jógik példáját kell követni, ők a levegővételi technikájukkal állandóan gyakorolják a levegő visszatartását. A levegő utáni kapkodás egy reflex, a magas széndioxid szint váltja ki. De tanulással növelhetjük a vér magas széndioxidszintjével szembeni alkalmazkodó képességünket. Hozzászoktathatjuk a szervezetünket ahhoz, hogy jóval később kezdjünk el levegő után kapkodni. A hemoglobin hatékonysága egy idő után nem növelhető, de az orron való további levegővétellel legalább az nitrogénoxiddal az erek összehúzódását megakadályozhatjuk.

Edzés közben gyakoroljuk, hogy csak orron át vesszük a levegőt. Meglátjuk, egyre nagyobb teljesítményeket érhetünk el így is. Ha kapkodunk, hagyjuk abba! Ha a levegő-visszatartásban sikeresek leszünk, akkor egyre később fogunk kapkodni levegő után.

Idáig csak az edzésekkel foglalkoztunk. De a hétköznapi életben is fontos a tudatunkban tartani, azt, amit a jógik is állandóan gyakorolnak, hogy tudjuk sokáig visszatartani a levegőt és így könnyebb lesz a hétköznapi életben is csak az orrunkon keresztül levegőt venni. Ha stresszesek vagyunk, idegesek, feszültek vagyunk, akkor gyorsabban vesszük a levegőt. Még lihegünk is. Elkezdjük a szánkon keresztül venni a levegőt, beszűkülnek az erek és csodálkozunk, ha kialakul a magas vérnyomás, pedig csak egy helyben ülünk vagy állunk. Aki éjszaka horkol, az mind a szájon át veszi a levegőt. Próbálkozzon nappal egyre többször visszatartani a levegőjét, egyre hosszabban. Az asztmásokról még nem is beszéltünk! Nekik is ajánlható a jógik módszere.

Itt az idő, hogy eloszlassuk a tornaórák egyik téveszméjét! A tornaórák eleje mindig futással kezdődött és nagy sóhajtással fejeződött be, mert egyikünk sem szerette a körbefutást. Ekkor a tanár azt mondta, hogy karkörzés közben vegyünk mély levegőt és fújjunk nagyokat. Fújjuk ki jól az elhasználódott levegőt! Ha más nem is, de ezt alaposan bennem maradt: minden intenzív mozgás után mély lélegzeteket vettem és kifújtam a levegőt. Ha az eddig elmondottakat komolyan veszem, akkor rosszul cselekedtem, mert a mély lélegzetekkel és a kifújásokkal sok széndioxidtól szabadultam meg, ahelyett, hogy véremben tartottam volna a jobb oxigénellátás érdekében.

A hemoglobin és a szénsav együttműködése kapcsán a rákos betegek szervezetében történteket is meg kell említeni. A rákos betegek vére lúgos és a vizelete savas. Ahogy növekszik a rák a szervezetben egyre inkább lúgosabb lesz a vér és egyre savasabb lesz a vizelet. Azt is tudjuk, hogy a rákos sejtek fermentációval, vagyis oxigénmenetesen termelik az energiájukat a cukrokból. A vérben lévő hemoglobin elveszti a lúgos közegben az oxigén leadó képességét. Egyre kevesebb oxigénhez jut a szervezetünk, egyre jobban áttér a fermentációra, a rák fejlődésének ez nagyon kedvez. Ha oxigént adnánk a rákos sejteknek, akkor talán kihozhatnánk őket a fermentációból és így a rákból is.

Ezzel kapcsolatban még eszembe jut, Tonio Simoncini, aki Candidának tartja a rákot. Ő próbálkozott azzal, hogy szódabikarbónát (angolul: soda) használt az emlő rák gyógyításánál. A szódabikarbóna a szénsavnak (magyarul: szódavíz) a nátrium sója, ez ugyan lúgos kémhatású, de a hatóanyag ebben a bikarbonát, az pedig a szénsav egyik alkotója. Ezt csak azért említettem a rák kapcsán, mert a vér bikarbonát szintje, valószínűleg a rákosoknál is kardinális kérdés lehet.