2014

Dr Hummel Zoltán

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Dr Hummel Zoltán a Mikrorostos gél feltalálója, a béltiszttás, méregtelenítés, bélflóra helyreállítás és székletszaályozás szakértője.

Egészség, blog, mikrorostos, immunrendszer, bélflóra helyre állíáts, méregtelenítés, mikrorostos gél, prim protein, béltisztítás

Miért nem működik jól a gyógyítás?

 

Több mint húsz évig dolgoztam orvosi egyetemen mint kutató és oktató. Ezt nem dicsekvésként mondom, mert különösebb meghatottságot nem érzek miatta, hanem csak azért említem, hogy olvasóimat meggyőzzem, hogy nem teljesen kívülállóként fogalmazom meg gondolataimat. Természetesen ne várjanak tőlem kirohanást az orvosok ellen, inkább talán megértés az, ami bennem működik. Ugyanis pontosan azt szeretném kihangsúlyozni, hogy milyen szűkös az eszköztáruk, amit a gyógyítás folyamán bevethetnének.

Csak kémiai eszközök, csak a gyógyszeripar termékei állnak rendelkezésükre, miközben a gyulladások sokkal összetettebbek, a sok összetevős önszerveződő folyamatok , önszerveződő hálózataként kell felfogni a gyulladásokat.

Nézzük meg először az immunrendszer működését, mikor kialakul egy gyulladás. (Ha a kis helyi gyulladások nagyobb területen elterjednek és nem csitulnak, akkor lesz a betegség. A fájdalom.)

A gyulladás az immunrendszer reakciója valamilyen helyi irritáció vagy fertőzés fellépésére. A nyirokrendszerben áramló immunanyagok az irritáció helyén kiömlenek, és jelen pillanatban érvényes elmélet szerint szabad-gyököket bevetve oxidációval semmisítik meg a betolakodókat. Tehát a szabad-gyökök itt, ebben a pillanatban hasznos tevékenységet folytatnak. Működnek még a faló sejtek is, amelyek a „harc maradványait eltakarítják”. Idáig nagyon egyszerű, és érthető az egész folyamat. Csak egy baj van vele, hogy az egész történéseknek csak a töredéke ez. Fontos szereplőket hagytunk ki a teljességből. A jótékony mikroorganizmusokat!

A testünk minden táján, ahol az immunrendszer működik, található nyálkahártya. A nyálkahártyán pedig mikroorganizmusok sokasága él és működik. Más nyálkahártya más mikrobákkal található a vastagbélben, más a vékonybélben, más a szájüregben, más a hüvelyben, a prosztatában, stb.

A gazda állatban a különböző nyálkahártyákon különböző mikrobák több millió év alatt szelektálódtak. Az utolsó 200 ezer? évben pedig bennünk, az emberi testben specializálódtak és egész jól működtek így együtt, hogy százezer éveket túléltek. A szelekció nem csak a mikrobákra vonatkozik, hanem a gazda szervezet immunanyagaira is. Évmilliók során együtt szelektálódtunk saját mikrobáinkkal, együtt alakultunk, míg a legjobb, a legtúlélőbb összetétel ki nem alakult.

Mikrobiomnak hívják ezeket az immunrendszerrel együttműködésben lévő mikrobákat és a nyirokanyagokat. A mikrobiom szóösszetétel arra utal, hogy egyes nyálkákon kialakult közösségeket a genomjuk  alapján különböztetik meg. Azt is hangsúlyozva ezzel, hogy egy közösen kialakult örökletes genetikai anyag is jellemzi a helyi mikrobák és immunanyagok közösségét.

Ha bármilyen fertőzés lépne fel a testünk valamely pontján, akkor nemcsak az immunrendszer, hanem a helyi mikrobák is hozzájárulnak az saját immunanyagaikkal a támadás kivédésére.

Amiért a fenti fejtegetést  leírtam, az amiatt van, mert a napokban egy ismerősöm mesélte, hogy már nem mer elmenni a nőgyógyászhoz. Hosszú ideje ugyanazzal a problémával jár hozzá és semmi javulást nem tapasztal. Ugyanakkor a nőgyógyász mindig ugyanazt az antibiotikum gyulladáscsökkentőt írja fel, ami teljesen kicsinálja az emésztését.

A hüvely nyálkahártyáján százezer év óta kialakult egy mikrobiom közösség. Ez a közösség  sikerrel túlélte a hosszú évezredeket, ha most antibiotikummal kiírtjuk a közösség egy jelentős részét, az ott élő jó mikrobák jelentős részét, akkor az immunrendszerünk segítség, méghozzá jelentős segítség nélkül marad. Így alakulnak ki a hosszan fennmaradó gyulladások.

Mi lenne ebből a kiút?

Mikrobiom kutatással feltérképezni a hüvely jelentős mikrobáit és azt egy géles nyálkás hordozóval, egy kúpban, bevinni a hüvelybe.

Minden helyi nyálkahártyának megvannak a maga saját géles, nyálkás hordozói és minden helynek megvannak a domináns mikrobái.

Jómagam ezt a fajta kutatást folytatom. Már megtaláltam a vastagbél géles hordozóját és  hozzá a domináns mikrobákat. Így fejlesztettem ki a saját gélemet, ami a vastagbél mikribiomjához jól illeszkedik.

Jelen pillanatban a vékonybél géles hordozóján és hozzá kapcsolódó mikrobiom kutatásán dolgozom. Úgy érzem, jó úton haladok.

Mint említettem e mikrobiom közösségek önszerveződő rendszerek és mint ilyenek érvényes rá a hálóelmélet egyik eredménye, mely azt mondja, hogy  az önszerveződő hálózatban néhány egyednek kulcsszerepe van, ha azokat megtaláljuk, akkor az már elég a sikerhez. Tehát nem kell minden mikrobiális összetevőt meghatároznunk a sikerhez, hanem néhány kulcsszereplő megtalálása is elég.

Más. Mint önszerveződő közösséget, hadd említsem meg az 56-os forradalmat. Budapesten csak néhány góc alakult ki, mindenki hallott a Corvin közi vagy a Széna téri fiúkról. Megvoltak a saját vezéreik is. Ezek a gócok tartották fenn a forradalmat hosszabb ideig. Amíg fel nem számolták őket, élt a forradalom. A helyi adottságok kijelölték a gócpontokat, és a helyi közösségek pedig kiválasztották a helyi vezetőket.

A szelektálódó önszerveződő közösségekre egy másik ismert példa Attila, a hunok vezére. Az állattartással foglalkozó népeknek ki kellett alakítaniuk olyan védelmi egységeket, amelyek megvédik az állatállományukat. (A termőföld nem elhajtható, de az állat igen!) Azok a lovasok, akik nem tudtak bánni a nyíllal és a karddal, azok nem tudták megvédeni az állataikat. A csordák és a ménesek körül kinevelődtek a védő harcosok. A legjobb harcosokból nagyobb csapatok alakultak, amelyek bárkit és bármit képesek voltak megvédeni. A legjobb harcosok a legrátermettebbet kiválasztották vezérnek. Ha  segítség kellett, nem kellett minden harcost meggyőzni, elég volt a vezér szava.

Hasonló módon működnek a mikrobiomok is , van egy Attila és van néhány alvezér a mikrobák között. Nekik mindenképpen jelen kell lenni, hogy teljes védelem alatt álljunk. E vezéreket kell felkutatni minden nyálkahártyán, ha hiányoznának, akkor pótolni őket.

Ha a legelső gyulladásos esetnél bevetjük az antibiotikumokat, akkor nagy pusztítást végezhetünk a mikrobiom vezérei között is. Nagyon féloldalas lesz a védelmünk, ha nem pótoljuk a hiányzókat.

A gyógyszeripar és a gyógyszerkutatás nagyon előrehaladt, közben a mikrobiom kutatások csak most kezdenek éledezni. Nagy az űr. De még talán nem késő. Remélem tíz-húsz év múlva nem lehet úgy receptet felírni, hogy az aktuális mikrobiom sérülékenységét ne vegyük figyelembe.

A vastagbélben élő bélflórának a sérülékenységét már felfedezte az orvostudomány. Alig tíz évvel ezelőtt megjelentek az első probiotikumok. A tejet fogyasztó gyermekek esetében nagyon hasznosnak bizonyultak. Jelenleg még csak ott tartunk, hogy csak a tejcukrot erjesztő mikrobákat tekintik probiotikumnak. A néhány hónapos bébiknél még a bifiduszos törzsek játsszák Attila szerepét, de később ez már nem igaz. Más törzsek lesznek a főszereplők!

De, amint a budapesti forradalomnál említettem nemcsak a vezérek, hanem a helyi környezet is fontos. Füves puszták nélkül nem lettek volna csordák, ménesek, ezek nélkül pedig nem lett volna Attila. A mikrobiomnak ugyanúgy szüksége van a nyálkás géles közegre a fejlődéshez, mint a csordáknak a fűhöz, a legelőhöz.

Ezért mondom mindenkinek, aki antibiotikumot szedett és a bélflórája megsérült, hogy  mindenképpen fogyassza a gélemet, a Dr.Hummel Mikrorostos Gélt. A gélem nemcsak kiváló nyálkás közeget ad a vastagbélben élő mikrobiom regenerálására, hanem maga is fontos mikroba-vezéreket tartalmaz, amelyek nem tejcukorral élnek.