A vízkutatók legutóbbi nemzetközi konferenciáján találkoztam egy holland állatorvossal. Mit keres egy állatorvos egy ilyen alapkutatás jellegű konferencián?
Azt válaszolta erre a kérdésre, hogy ő homeopátiával gyógyítja az állatokat már jó ideje kiváló eredményekkel. Arra gondolt, hogy talán egy ilyen konferencián választ kap arra a kérdésére, hogy van-e annak fizikai alapja, hogy a vízmolekulák életébe valahogy beleszólhasson egy nagyon nagy hígításban lévő oldott molekula? Van-e arra lehetőség a tudományos kutatás szerint, hogy a hatóanyagok, ne kémiailag lépjenek kölcsönhatásba a gyógyítandó célterület molekuláival, hanem a vizes közeg információs terében hagyjanak valamilyen lenyomatot.
Ő a gyakorlat embere volt, a mindennapi gyakorlatában azt tapasztalta, hogy működik a homeopátia, arra volt kíváncsi, hogy mi az elméleti alapja ennek a működésnek?
Jómagam nem próbáltam ki egyetlen homeopátiás szert sem, nem tudom működik-e vagy sem? Csak egy fizikus végzettségű gondolkodó ember vagyok.
A homeopátia elméleti megközelítése azon alapszik, hogy a homeopátiás szerekben olyan nagy a hígítás, hogy már szinte hatóanyag sincs benne! Ha nincs hatóanyag, akkor hogyan gyógyíthat? – teszi fel a kérdést az elméleti orvostudomány.
Ha a pH=6, akkor egymillió (106) vízmolekula tartalmaz egyetlen hidrogén iont, ha a pH=5, akkor 100 000 (=105) vízmolekulánként találunk egy H+ iont az oldatban. Ha lúgos az oldat (pl.: pH=8) akkor csak minden 100 millió (108) vízmolekula tartalmaz egyetlen hidrogén iont. Ezeket a nagy számokat csak azért érzékeltettem, hogy érezzük, milyen érzékenyek vagyunk mi az igen kicsi változásra is. A vér pH-ja 7,35 – 7.45 között változhat. Vagyis minden 23- milliomodik vagy minden 28 milliomodik vízmolekula után lehet egyetlen hidrogén ion. Ha ennél gyakoribb vagy ritkább a hidrogén ion, akkor belehalunk, ha sokáig fennáll ez az állapot.
Mi ez, ha nem homeopatikus koncentráció? 28 millió vízmolekulára jut egy hidrogén ion, de ha 30 millióra jut csak egy, akkor azt mi érezzük? Az már nem jó nekünk? Hogyan képes egyetlen ion hatni ennyi vízmolekulára?
- Hogyan változtathatja meg az információ a valóságos anyagi világot?
- Van-e lehetőség arra, hogy a vízmolekulák kommunikáljanak egymással, vagyis információt adjanak át egymásnak?
- Van-e olyan lehetőség, hogy nem csak az egymással szomszédos molekulák kommunikáljanak egymással?
- Van-e elég idő, hogy a vevő molekula „felfogja” az adást?
A víz nagyon széles tartományban nyeli el a különböző elektromágneses hullámokat. Nemcsak széles a spektruma, de részlet gazdag is. Ez azt jelenti, hogy a rezgő vízmolekulák nagyon sokféle rezgést képesek felvenni. A vízmolekulák elektromos dipóllal rendelkeznek. Tehát vevője is lehet egy elektromágneses hullámnak, de adója is lehet e hullámoknak, mivel minden rezgő dipól elektromágneses hullámot bocsájt ki. Tehát leírhatjuk, hogy képesek egymással kommunikálni az elektromágneses jeleken keresztül. Mivel a hullámok nemcsak a szomszéd molekuláig jutnak el, ezért egymástól távol eső molekulák is kommunikálhatnak.
Egy hidrónium ionnak (H3O+) 1 ps (picosecond) az élet ideje. Egy vízmolekula egységnyi elfordulásának 1,7 ps az ideje. Egy ps úgy aránylik az 1 másodperchez, mintha egy másodperc 31710 évig tartana. A vízmolekulák teljesen más életritmusban élnek, mint mi. Ők egy másodperc alatt 31 ezer évet élnek, hozzánk viszonyítva!
Idáig csak az elektromágneses hullámok által szállított információ terjedéséről beszéltünk. De hogyan csapódik le az információ a valóságban? A vízmolekulák a valóságos anyagi atomokhoz, molekulákhoz hidrogén híddal képesek kapcsolódni. Egy vízmolekula egy másikhoz kapcsolódhat egy vagy kettő hidrogénhíddal. Az egy hidrogénhidas kapcsolódásnál az életidő 3 ps körül van. Ha két vagy több H-híd köt össze több vízmolekulát, akkor már az életidő jelentősen meghosszabbodik. De ezek életideje sem másodperc nagyságrendű.
Azt mindenképpen láthatjuk, hogy van elég idejük a H-hidas egységeknek, hogy jeleket vegyenek és adjanak. A hasonló jelű, egymással szinkronban rezgő vízcsoportok egymásra vonzó hatást fejtenek, így nyomáshullámokat is gerjesztenek, vagyis hanghullámokat.
Láthatjuk, hogy a vizes rendszer komoly információs térrel rendelkezik, amely információs tér lenyomatot is képes létrehozni a valósággal. Tehát a vizes rendszer, találkozva egy valóságos molekulával, képes lehet arról lenyomatot készíteni és azt továbbítani az információs térbe.
A vizes rendszer gyors történései miatt egy milliomod másodperc elég ahhoz, hogy 28 millió vízmolekulát „letapogasson”! Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a vízmolekulák elvileg mindenre képesek, talán még a homeopátiás lenyomatok elvégzésére is?
Minél nagyobb felületre képesek a vizmolekulák kondenzálódni, rákötődni, annál változatosabb lesz az elektromágneses spektruma, annál több információt képes tárolni és továbbítani. Bármely molekuláról képesek a vízmolekulák lenyomatot készíteni, azátal, hogy kondenzálódnak a molekulákon. A legváltozatosabb módon a legváltozatosabb molekulákon. Ha pedig a kondeztált vízcsapatot képesek vagyunk lerázni a nagy molekulákról, akkor máris kész a homeopátiás készítmény. Természetesen ez csak egy gondolat kísérlet! De a lehetősége megvan!
A hagyományos gyógyszereink teljesen más módon hatnak. Ott nem az információnak, hanem magának a gyógyszer hatóanyag molekulájának kell elérni a kötőhelyét, amelyen keresztül a gyógyszer hat. Itt a molekulának hosszú órákba telik, míg eléri a kötőhelyét. Ekkor az információ terjedésének az ideje nem picosecundum nagyságú, és sok hatóanyag molekula kell ahhoz, hogy elérjen elég sok kötőhelyet. Az alkalmazott nagy koncentráció miatt vannak a mellékhatások.
Már régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy a gyógyszerek dobozára miért nem írják rá, hogy milyen szignifikancia szintnél hatásos? Mikor tanítottam az orvosin a biometriát, a gyógyszerek hatásosságát elemezve már nem a véletlennek tulajdonítottuk, hogy a gyógyszer 0,05 szignifikancia szint mellett hatásos volt. Ezt azt jelenti, hogy a kettős vakpróbát alkalmazva 20 páciens esetében egynél biztosan hatásos a gyógyszer. Ha mondjuk 0,1 volt a szignifikancia szint, akkor minden 10-ik kezeltnél volt hatása a gyógyszernek. Ez mind nagyon szép, de akkor mi legyen a többi 9 emberrel? Őket hogy kellene kezelni. Ennyit a mágikusnak tekintett kettős vakpróbáról!