Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

A védelem, vagy betegségmegelőzés legáltalánosabb „trükkje”

2020. 02. 23. 00:00:00

Ifjúkori kérdéseim egyike, hogy mi a különbség a húslevesben és a kocsonyában lévő víz között. A jó húslevest, ha lehűtjük kocsonya lesz belőle, ha újra felmelegítjük megint húsleves lesz. A húsleves folyik, a kocsonya remeg, mintha félig szilárd lenne. Mindkettőben ugyanannyi vízmolekula van, több, mint 90%. Mi ragasztja össze a vízmolekulákat a kocsonyában?

A húsban, az ínakban és porcokban jelentős mennyiségű kollagén, egy fajta fehérje molekula van. E molekulák a főzés folyamán kifőnek a húsból és hosszú fonalakká állnak össze. A szálak felülete szereti megkötni a vizet, hidrofil rostoknak hívjuk őket. Alacsonyabb hőmérsékleten sok vízmolekula képes hozzákötődni a szálakhoz. Nagyon sok vékony szálacska van, ha összeadnánk a felületüket, akkor nagyon nagy összfelületet kapnánk. A nagyon nagy felület nagyon sok vizet képes „megragasztani”.

A helyzetet a hajszálcsövességgel lehet összehasonlítani. A fák hidrofil (nedvszívó) felületű hajszálcsövei akár 100 méter magasra is felszállítják a vizet az mammutfenyőkben. A hidrofil felület közelében az ún. adhéziós (adhézió: felületek közötti tapadóképesség) erők tartják közel a felülethez a vízmolekulákat, míg a távolabbi vízmolekulákat a kohéziós (kohéziós erőnek nevezzük a szilárd anyag atomjai, vagy a folyadék molekulái között fellépő vonzóerőt) erők tartják össze. Ha nagyon szűkek a kapillárisok, vagyis az esetünkben nagyon közel vannak a fonalak, akkor az adhéziós, vagyis a ragasztó erők dominálnak.
A kocsonyákban, nyálkákban mindig található egy nagy felületű, egymáshoz közeli hidrofil felszín és sok megkötött víz. (Évtizedekbe került, míg rájöttem, hogy a kocsonya titkát csak úgy tudom megoldani, ha összevetem a hajszálcsövességgel.)
 

fa-hifrofil-felulet


Életem nagy szerencséje, hogy tanulmányaim során találkoztam egy baktériummal, ami nanométer vastagságú cellulóz szálakat növeszt ki magából, e vékony cellulóz szálak közé nagyon nagy mennyiségű víz (több, mint 95%) képes megkötődni. Így a baktériumot egy nyálkaudvar veszi körül. Ez egy ecetsav baktérium, ami savat termel, és elektron többlettel rendelkezik, vagyis reduktív, tehát nem oxidatív. A nyálka enyhén savas és enyhén reduktív. E nyálka kiváló táptalaja az enyhén savas és reduktív környezetben élő mikrobáknak. Rengeteg ilyen mikroba van. Azok az ilyen típusú mikrobák, melyek képesek egy ökorendszerben együtt élni, vagyis egymás anyagcseretermékeit hasznosítani, összegyűlnek e nyálkában és együtt élnek stabilan és nagy biztonságban, mert az oxidatív és bázikus környezetet kedvelő és előállító mikrobáknak nincs esélye e környezetben.

A nyálka élete szempontjából ketté lehet osztani a mikrobákat. Az egyik csoport mikroba reduktív és savas, míg a másik bázikus és oxidatív. Amint csökken e tulajdonságok erőssége, úgy csökken az ellenállás a másik csoporttal szemben. A két csoport tehát ellenségnek tekintheti egymást. Mindig az a csoport nyer nagyobb teret, amelyik stabilabban képes tartani a saját környezetének tulajdonságát. Az ecetsav baktériumom úgy védi magát, hogy az őt körülvevő enyhén savas és reduktív nyálkájában összegyűlnek az enyhén savas és reduktív mikrobák, létrehozva maguknak egy stabilan működő ökorendszert. Ilyen módon nagyon jó védelmet talált magának az ecetsavbaktérium az őt potenciálisan elpusztítani képes oxidatív és bázikus tulajdonságokkal rendelkező mikrobákkal szemben.

Az ecetsav baktérium által létrehozott nyálkás gélt vizsgálgatva jöttem rá egy hasonlóságra. Mi ugyanígy kiépítettünk magunk köré egy nyálkahártyát, hogy megvédjük magunkat az oxidatív, bázikus mikrobákkal, kórokozókkal, szemben. Az ecetsav baktériumom nyálkája tehát egy jó modellje lehet a bélnyálkahártyánknak, a történések nagyon hasonlóak bennük. Ha a bélcsatornánkat kiterítenénk egy síkba, akkor egy futballpályányi területet adna ki. Ez a futballpályányi terület ki van téve a külvilágnak, vagyis a béltartalomnak, amit ételként és italként lenyelünk. A lenyelt ételeink, italaink sok káros mikrobát is tartalmaznak. A nagy felületet meg kell védeni a káros mikrobáktól. A védelem hasonlóan működik, mint az ecetsav baktériumom esetében. Nyálkahártya-réteg fedi az egész „futballpályát”. E nyálkahártya enyhén savas kémhatású és reduktív, elektronleadó, tulajdonságú. E mikrobák számunkra jótékonyak, mert stabilizálják a nyálkát. A nyálkahártyában élnek a savas és reduktív tulajdonságokat erősítő mikrobák ökoközösségben, mely közösséget bélflórának nevezünk. A bélnyálkahártya a vastagbélben a legvastagabb, kb. 800 mikron (egy mikron milliméter ezred része). E vastag nyálkában él a legnépesebb mikroba-közösség, mert itt a legnagyobb tömegű a béltartalom is, amely béltartalomba kiáramlanak a jótékony mikrobák és a béltartalmat is stabilizálják. Ezáltal, ha a jótékony mikrobák uralják a vastagbelet, akkor a teljes béltartalom is enyhén savassá és reduktívvá válik.
 

nyalkahartya-reteg
 

Ha elég vastag és elég stabil a bélfal fölött lévő nyálkahártya, akkor esélye sincs a káros, oxidáló mikrobáknak átmenni a nyálkahártyán és eljutni a gazdasejtekig. (Itt a gazdasejt magát az emberi sejteket jelenti.)
Ha mégis bejutna egy savnak és redukciónak ellenálló mikroba a nyálka közegébe, akkor a nyálkában állandóan felügyeletet tartó immunrendszerünk átjutva a bélhámsejtek között, megsemmisíti a betolakodót.
Az erős nyálkahártya-védelemhez két feltételnek kell teljesülnie: termelődjön elég nyálka, vagyis legyen elég vastag a nyálkahártya, és legyen elég sok jótékony mikroba, hogy erősítsék és stabilizálják a nyálkahártyát.
A nyálkahártyában élő jótékony mikroba közösség valószínűleg több százezer éve együtt él az immunrendszerünk immunanyagaival, vagyis az immunrendszerünk immunanyagai nem támadják meg őket, még az örökítő anyagaikban is vannak közös szakaszok: ezért hívják a nyálkahártyában élő jótékony mikroba-közösséget mikrobiomnak. 
 

Döbbenetes dologra jöttem rá: nemcsak a kórokozók okozhatják a kárt a nyálkában.
Két nagyon elterjedt molekula, a glifozát és a glutén is lehetnek a fő bűnösök a nyálkásodás megakadályozásában.
Ez nagy veszélyt jelenthet, ha átjárhatóvá teszik a nyálkahártyát!
Nagyon alapos vizsgálatokat igényel, mert ha e két molekuláról bebizonyosodik a feltevés, akkor védekeznünk kell ellenük, hogy a kórokozókkal és a betegségekkel szemben védettek legyünk.
A glifozát bizonyos gyomírtók hatóanyaga, azért terjedt el nagyon a világban, mert vízben oldódó, bejut a talajba, majd a növényekbe és a növényekkel táplálkozókba, ugyanakkor alig bomlik le, így felhalmozódik az évek során. Be kellene tiltani a használatát, mint a génmódosított termékekét! A glutén pedig azért nagyon elterjedt, mert minden gabona tartalmazza.


Mikor rájöttem arra, hogy a védelmünket a nyálkahártya épsége és mennyisége befolyásolja a legjobban, akkor kifejlesztettem egy olyan terméket, amely a nyálkahártyát képes erősíteni és abba beépülni. Így alakult ki a Mikrorostos Gélemből a Nanorostos Gél, amelynek a cellulóz nanorostjai képesek a nyálkahártya mucin nanorostjaival közös hálózatot kialakítani, vagyis növelni a nyálka tömegét. A Mikrosortos Gélben lévő rostok nem tudnak olyan mértékben bekapcsolódni a mucin rostok közé.
A védelmünk legnagyobb kihívása a bélnyálkahártya mennyiségének fenntartása, hogy a mikrobiom hasznos mikrobái a védelem alatt nagy mennyiségben szaporodhassanak és megerősítsék a nyálkahártya kompaktságát.
Jelen pillanatban nem ismerek más bélnyálkahártya erősítőt, mint a Nanorostos Gélt. A bélből kiinduló betegségek megelőzésére ajánlom.
A védelem, vagy betegségmegelőzés legnagyobb "trükkje”: a nyálkahártya megóvása!

Tartalomhoz tartozó címkék: Cikkek
Az oldal tetejére