Sok vizet inni fontos, még több vizet inni még fontosabb. De van egy határ, aminél többet nem érdemes, sőt megterhelő!
Hol van ez a határ?
Minél fiatalabb egy sejt, annál több víz van benne. Annál több vizet igényel. Ez minden élő sejtre igaz, nem csak az emberi sejtekre.
Van egy furcsa kettősség a fejlettebb szervezetekben, így az emberben is. Ha jól akarjuk érezni magunkat, egészségesen, fiatalosan szeretnénk vezetni az életünket, akkor nem csak a saját sejtjeinkre kell gondolnunk. Többször tízmilliárd apró kis sejtecske él a bélcsatornánkban, több, mint ahány ember él a földön. Ezek mind fiatalok, alig élnek néhány órát, és ezek a sok kis sejtecskék, mikrobák, mind támogatják a mi életünket valamivel. Nélkülük semmik sem lennénk. Ezt a közösséget mikrobiomnak, vagy másnéven bélflórának hívják. Ha egészségesen akarjuk őket tartani, akkor sok vizet kell biztosítani számukra.
Az ő vízellátásuk teljesen más forrásból táplálkozik. Csak egy kissé javul a vízellátottsága a mikrobiomnak, ha sok vizet iszunk. Duális hidratálásnak nevezem azt a helyzetet, amikor saját magunkon kívül a mikrobiomunkat is ellátjuk kellő mennyiségű vízzel.
Ha tisztán vizet iszunk, akkor a gyomorban már elkezdődik, a vékonybélben folytatódik és nagyjából be is fejeződik a víz felszívódása. Vizsgálatokkal kimutatták, hogy a vastagbél előtt trükkös módon beadagolt tiszta vízből kevés marad meg a vastagbél traktusának végére. Beigazolódik az a feltevésem, hogy a vastagbélben lévő béltartalom, így a széklet víztartalmát a béltartalomban lévő rost mennyisége és minősége határozza meg.
Ezzel a szemlélettel vizsgáljuk meg a vízívást!
Mi történik akkor, ha több vizet fogyasztunk a szokásosnál? Ekkor telítődnek vízzel a sejtjeink, és telítődnek vízzel a rostok közötti terek. Most csak a vizet kötő rostokról van szó. A korpák és egyéb vizet taszító maghéjak máshogy hatnak. A vizes rostok a zöldségekben, gyümölcsökben találhatóak. Az állati húsok fehérjerostjai szintén más kategóriát jelentenek, mert azok megemésztődnek. Tehát a széklet víztartalmának szabályozásában a zöldségek gyümölcsök emészthetetlen cellulóz rostjai a mérvadóak. Ezek a rostok megkötik adhézióval a vizet.
Az adhézió egy fizikai jelenség, mindenhol fellép, ahol a víz valami más felülettel érintkezik. Vagyis a határrétegben hat. A felületi feszültség is határrétegben hat, de azt a vízmolekulák közötti erők határozzák meg, míg az adhézió a vízmolekulák és az aktuális felület között hat. Ha rácseppentünk egy szilárd felületre egy csepp vizet, akkor különböző mértékben oszlik el a felületen. Ha nagy az adhézió a víz és a felület között, akkor nagyobb felületen oszlik el a vízcsepp. A nagyobb felületi feszültség viszont csökkenti azt a felületet, amelyen eloszlik a vízcsepp. A felületi feszültség a határréteg síkjában érintőlegesen hat, míg az adhézió a felületre merőleges irányban. A felületen lévő csepp esetében az adhézió csak a szilárd testtel érintkező felületen hat, a levegővel érintkező felületen csak a felületi feszültség.
A rostok által megtartott víz esetében csak az adhéziós erők játszanak szerepet. Az adhéziós erők tartják benn a vizet a hidrofil (pl. cellulóz) rostok között. A széklet víztartalmát az adhéziós erők összessége határozza meg. Viszont annál nagyobb az összes adhéziós erő, minél több a vízmegkötő rostok mennyisége. Tehát minél több vizet megkötő cellulózrostot fogyasztunk annál magasabb lehet a székletünk víztartalma.
A tanulság ebből annyi, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű rost elfogyasztására szükség van ahhoz, hogy elegendő víz jusson a vastagbél teljes hosszára. Ezt nevezem duális hidratálásnak: ne csak a saját sejtjeink víztartalmát növeljük, hanem a béltartalmunk víztartalmát is! Ez pedig kellő mennyiségű rost nélkül nem megy.
Egy kis szójáték. A duális hidratálás kettő előnnyel is jár: jobb lesz a széklet állaga és a kellő vízellátása miatt egészségesebb lesz a mikrobiomunk.
