Akkor azt fejtettem ki, hogy a géljeimnek különleges vízmegtartó képességei vannak és a béltartalomból folyamatosan állandó vízellátást biztosítanak. Ha minden egyes sejtünkben megmarad a magas (kb. 80 %) víztartalom, akkor a sejtek rugalmassága erőnléte fenntartható, vagyis fiatalon tartható.
Ez igaz is, de valamit még hozzá kell tenni a teljes igazság kedvéért.
Mikor ifjú végzett fizikusként először biofizikai intézetbe kerültem, nagyon megfogott egy békaszívvel végzett kísérlet, amit a szomszéd szobában egy kollégám végzett. Egy kanül végén lógott a békaszív és csak dobogott heteken át dobogott. Egy radioizotópos vizsgálatot végeztek, de ennek a kísérleti elrendezésnek volt egy eredetije Amerikában, Alexis Carrel Nobel-díjas tudós kísérlete, akinek több, mint 30 évig sikerült csirkeszív szövetet életben tartania, de ekkor abbamaradt a kísérlet, ma sem tudjuk, meddig dobogott volna. Az igazán érdekes ebben, hogy egy átlagos csirke 15 évig élhet.
Ez a kísérleti elrendezés a tudásomban úgy rögzült, hogy ez mutatta meg igazán a hosszú élet titkát. Ha jó a keringés, akkor nagyon sokáig élhetünk!
A kísérletben egy sima fiziológiás sóoldat keringett, nem volt benne se vitamin, se különleges csodamolekula, csak ásványi sók és szőlőcukor. A friss vízben oldott oxigén is elég volt. A fiziológiás sóoldat friss Ringer-oldat.
Visszatérve a géljeink állandó vízellátó képességéhez: a béltartalomban lévő gélből állandóan felszívódik és bejut a bélfalat behálózó kapilláris érrendszerbe a víz, de onnan el kell tudni jutnia minden egyes sejthez. Na, ehhez kell a jó keringés!
Most elmondom, hogyan jöttem rá, hogy javítja a keringést a gél. Ez még a kezdet kezdetén volt, mikor feltaláltam a gélemet. Azt vettem észre, hogy a gél bevétele után nem sokkal melegebbek lettek a kezeim. Ezt többször is ellenőriztem és magamban igazoltnak láttam, hogy a gél szedése javítja a vérkeringést a kezeimben lévő vérkapillárisokban. Az okát nem igazán tudom, de annak tulajdonítottam, hogy a gél egy többszörös fermentáció eredményeként sok K-vitamint tartalmaz, ami a vér sűrűségét változtatja meg. Nem biztos, hogy emiatt, de úgy belenyugodtam ebbe a magyarázatba. Végül is az eredmény a lényeg nem a magyarázat, gondoltam akkor.
Ha a gél javítja a vízellátást és javítja a keringést, akkor annak fiatalontartó hatása kell, hogy legyen a tiszta logika szerint.
Még két észrevétel, amelyek inkább szubjektívek, mint tudományosak. Édesanyám volt a leglelkesebb kísérleti alanyom a gélkutatásaimban, élete végéig szedte a gélünket, megérte a 100 évet. Jómagam már 27 éve szedem naponta és nem érzem, hogy csökkenne a teljesítményem akár a sportban, akár a munkában. Tudom, ezek nem tudományos bizonyítékok, csak azt akartam velük megmutatni, hogy egy feltaláló mi mindenre figyel és milyen eredmények motiválják a további munkára.
Még egy érv ahhoz, hogy jó a gél: már 27 éve van forgalomban különösebb reklám nélkül. Folyamatosan kapjuk a pozitív visszajelzéseket a fogyasztóktól, több száz olvasható belőlük a honlapunkon is.