Lépten-nyomon használják az antioxidáns kifejezést, anélkül, hogy pontosan definiálható, mérhető fizikai mennyiségről beszélnének. Bár kitaláltak egy mérést az antioxidáns tulajdonság „mérésére”, de kiderült róla, hogy nem tudományos, az FDA (az amerikai élelmiszerbiztonsági hivatal) be is tiltotta. Gondolom sokan olvastak arról, hogy az egyik összetevő antioxidáns tulajdonsága hányszorosa egy másikénak. Ez az, amiről már elvileg nem olvashatnak, mert hazugság volt az alapja! Mármint a mérése nem volt korrekt!
A biológiában egyetlen olyan alkotóelem van, amely az oxidációt gátolni tudja: a hidrogén. A hidrogén oxidációjából víz keletkezik, tehát ártalmatlan számunkra. A sejtjeinkben találhatók a mitokondriumok, itt hasznos az oxidáció, mert energiát nyerünk belőle. A szervezetünk egyéb helyein ártalmas az oxigén, vagyis az oxidáció. A gyulladásokban, a betegségek kiindulópontjaiban intenzív oxidáció zajlik. Az öregedés is oxidációs folyamatok eredményeként lépnek fel. Hogyan állíthatunk gátat a gyulladásoknak és az öregedésnek? Az oxidáció megfékezésével!
Lassan két évtizede az élőlényekben található rostok kutatásával foglalkozom. Eljutottam arra a felfedezésre, hogy a hidrofil rostok közelében egy különleges vízszerkezet alakul ki és ennek a vízszerkezetnek a környezetében sokáig fennmaradó, magas hidrogén koncentráció mérhető! A hidrogén atomot magát, nevezik redukáló hidrogénnek is, mert az elektronját könnyen leadja, vagyis redukál. A hidrofil felületekhez tartozó vízszerkezet rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy stabilan megtartsa a redukáló hidrogént. Ezzel védelmezi azt a hidrofil felületet az oxidációtól, vagyis a degradációtól. Ez lehet az öregedés titka?
Hidrofil felületek: poliszaharid, például cellulóz rostok, aktin- illetve miozin izomrostok, de egyéb makromolekulák felülete is, és a biológiai membránok külső felületei mind hidrofilek. Mi következik ebből? Hogy a sejtjeink, szövetjeink minden fontos felülete védve van a felületi vízszerkezethez kapcsolódó redukáló hidrogén által.
Hogyan lehet ezt bizonyítani mérésekkel?
A redukáló hidrogén koncentrációja standard hidrogén elektróddal mérhető.
A redukáló hidrogént mérő méréseink azt az eredményt adták, hogy növelve az egy köbcentiméterben hozzáférhető hidrofil felszínt, növekedést találtunk a hozzáférhető redukáló hidrogének számában, és ami nagyon fontos: tartósan fenntartható ez az állapot!
Vagyis a hidrofil felszín vonzóan viselkedik a redukáló hidrogénhez és megtartja azt!
Ez a felfedezés vezetett el a Nanorostos Gél előállításához, valamint „Az örök egészség szakácskönyve” című receptkönyv megírásához is, amelynek az alcíme: „A bioreduktív táplálkozás alapjai és a szuvidálás”.
A Nanorostos Gélnél az volt a cél, hogy a 2-3 nanométer vastag és 60 nanométer széles hidrofil cellulóz rostok mind nagyobb felületéhez hozzáférjünk, ezáltal több redukáló hidrogénhez juttatva a gél fogyasztóját.
A szakácskönyvemben pedig azt az elvet követtük, hogy a nyersanyagokat gondosan kiválogatva olyan főzést alkalmazzunk, hogy a magas redukáló hidrogén-tartalom megmaradjon még a főzés után is!
Visszatérve a címhez: azért használom a „bioreduktív” szót, mert mérhető a reduktív, vagyis a redukáló hidrogén mennyisége.