Elgondolkodhatunk róla, hogy miért jó eljárás ez, de a teljes magyarázatot biztos, hogy nem tudjuk megfejteni! Erre csak egy nem tudományos mondatot tudok mondani: A víz, maga a misztikum! De nem ezért ragadtam tollat (klaviatúrát), hogy csak eddig jussak. A teljes misztikum egy szeletét megpróbálom kibontani a saját fizikusi szemléletemmel.
Először a rostok és a víz kapcsolatáról fogok beszélni. Kétféle rost található a természetben: a vizet taszító, és a vizet vonzó rostok. A vizet vonzó rostokat hidrofil rostoknak hívják a fizikai-kémiában. Ezeket a rostokat tanulmányozom.
Hogy a konyhapultunkat tisztán tartsuk, szivacsot vagy mikroszálas kendőt kell használnunk. Édesanyám konyharuhának hívta. Ezt benedvesítve tisztán tarthatjuk a konyhai felületeinket.
Gyakran van, hogy a bélcsatornánk falán letapad, és felgyülemlik a béltartalom egy része. A vastagbélben veszélyessé vállhat ez a helyzet. Ekkor alkalmazzák a beöntést, mint gyógymódot. Mikor találtam egy olyan mikrobiológiai eredetű rostot, ami 99% víztartalomú gélt tud létrehozni és a beöntésről hallottam, akkor egyből eszembe jutott, hogy nem kellene ezt a csúnya beöntést alkalmazni, hanem helyette a vizes gél lenne a megoldás a bélfal tisztítására. Ekkor született meg életem első szabadalmi eljárása a Mikrorostos Gél, mint termék előállítására. Feltaláltam az első természetes, vizes béltisztítót.
Béltisztítóként indult a gélem, de aztán kiderült, hogy a bélflóra baktériumainak is rengeteg víz kell! A vastagbélben máshogy nem lehet víz, csak a rostok által kötötten! Ugyanis, ha nincs ott rost, akkor a víz felszívódik a bélből. A vizes rostok ott tartják a vizet a bélbaktériumoknak. Erre mondják, hogy „kettőt egy csapásra!”. Nemcsak egy béltisztítót találtam fel, hanem egy bélflóra regenerálót is!
Ez egy dupla ajándék! Több, mint 20 éve történt, és rengetegen fogyasztották a Mikrorostos Gélemet. Ami a legcsodálatosabb ebben a feltalálósdiban, hogy rengeteg hálálkodó levelet is kaptam a gél fogyasztóitól. Nagy öröm ezeket olvasni.
De én fizikus vagyok, nem gyógyító! Engem a rostok vízkötőképességének a fizikai magyarázata is rettentően érdekelt. Több, mint 20 éves kutatás után erre is megtaláltam magyarázatot. A fizikában felületi feszültségnek hívják azt a jelenséget, ami a rostok között is érvényesül és „beszívja” a vizes rostok közé a vizet, ahogyan az a hajszálcsövességben is tapasztalható.
Mikor a tudományos pályára kerültem az Orvosi Kar Biofizikai Intézetében, Ernst Jenő professzor a következő kérdést tette fel nekem: „Mi a különbség a húslevesben és a kocsonyában lévő víz között?” Töprengtem, töprengtem, majd kis idő után be kellett vallanom, hogy nem tudom rá a választ. Akkor azt hittem, hogy ez szégyen, ma már tudom, hogy életem legnehezebb kérdésével álltam szemben. Amint később kiderült, a professzor sem tudta rá a választ. Jómagam is évtizedekig kutattam, míg megtaláltam.
Miért van az, hogy ugyanaz az összetétele mindkettőnek, ugyanannyi víz van bennük, mégis az egyik folyik, míg a másik majdnem szilárd? A professzor akkor azt mondta, hogy a kocsonyában kötött víz van, míg a húslevesben a hagyományos folyékony víz. De ennek a hátterében lévő fizikát nem ismeri. Több évtized után, most már tudom, hogy a húsból kifőtt kollagén rostok viselkedése a felelős a különös viselkedésért. A kollagén rostok szeretik a vizet, úgy nevezik ezt a tulajdonságot, hogy hidrofil. E rostok felszínén meg tud tapadni a vízmolekula egy bizonyos hőmérséklet alatt, úgy mondják, hogy kondenzálódik. Ami azt jelenti, hogy elveszti mozgékonyságának nagy részét. De ehhez a jelenséghez a kollagén rostoknak meg kellett merevedniük, olyan merevnek kellett mutatkozniuk majdnem, mint egy üvegszál.
Mikor idáig eljutottam, akkor ugrott be, hogy hasonló eset történik a hajszálcsövekben, a kapillárisokban. Ha sok üvegszál összeáll, kialakít egy cső formációt, akkor bennük felemelkedik a víz szintje. Minél szűkebb a cső keresztmetszete, annál magasabbra emelkedik fel a víz a csőben. A cső keresztmetszetét úgy tudjuk csökkenteni, hogy csökkentjük a rostok számát, és csökkentjük maguknak a rostoknak a vastagságát. Minél vékonyabbak a rostok, annál közelebb kerülhetnek egymáshoz, magasabbra kerülhet a víz bennük, vagyis annál nagyobb a vízre ható szívóerő. Ezt a logikát folytatva rájöhetünk, hogy minél vékonyabbak a vizes rostjaink, annál több vizet képesek magukban tárolni.
Kicsi kis kreativitás kellett ahhoz is, hogy rájöjjek, nemcsak csőformában működik a kapilláris elv, hanem a felületi feszültség révén, két szorosan egymás mellett futó rost között is. Ha elég sok rost fekszik egymáshoz közel, akkor rengeteg vizet szívhat magába és tarthat meg a kapilláris elv szerint a rostok közötti tér. Ez volt a vizes rostok vízfelszívó és megtartó képessége mögötti fizika. E fizika szerint magyarázható az is, hogy minél vékonyabbak a rostok átmérői, annál több rost kerül egymáshoz olyan közel, hogy már csak a legerősebben kondenzálódott vízréteg található a rostok közötti térben.
A vízmolekulák és a hidrofil rostok közötti kölcsönhatás vizsgálatára ideális alapanyag volt a termékké avanzsált gél. A géles állapotért felelős cellulóz nanorostok hidrofil felületeikkel igazi elektronbanknak bizonyultak. A gél elektrokémiai vizsgálataiból az a következtetés eredt, hogy a hidrofil felszínt olyan kétdimenziós vízháló fedi le, amely redukáló hidrogént tartalmaz. E redukáló hidrogének leadva az elektronjaikat redukálnak. Miért olyan nagyszerű az a felfedezés, hogy az élő sejtek hidrofil felületei ilyen redukáló vízhálóval van lefedve? Mert megvédi a létfontosságú fehérjéinket és membránfelszínjeinket a pusztító oxidációtól!
Az élő sejtekben csak a mitokondriumokban hasznos az oxidáció, a sejtek többi részeiben roncsoló! Ahol oxidáció lép fel, ott öregedés és betegség is fellép. A hidrofil felület és a víz kölcsönhatása révén kialakult redukáló vízháló tehát gátolja az öregedést és a betegségek kialakulását.
A géljeim vizsgálatai közben három felfedezést tehettem a vizes rostok és a víz kapcsolatainak előnyös tulajdonságairól.
1.) A rostok nem a kolloidkémiai szolvátburok révén, hanem rostok felületén működő felületi feszültség által tudják magukban tartani a vizet.
2.) Az élelmi rostoknak nem csak az a szerepe, hogy kitöltsék a béltartalmat és feszültséget keltve beindítsák a perisztaltikát, hanem hogy vizet tartsanak meg a béltartalomban, és a vastagbélben a megtartott vízzel lássák el a bélflóra mikrobáit.
3.) Oxigén csak az energiaellátásban szükséges, a sejtek mitokondriumaiban, csak ide kell az oxigént szállítani. A sejtek többi részét meg kell védeni az oxigéntől. A sejtjeink létfontosságú fehérjéinek és membránjainak hidrofil felszíneit egy redukáló vízháló védi meg az öregedéstől és betegségek kialakulásától.
